Tavaszi munkák I.

Tavasszal a téli etetési munkákon kívül megkezdődik az elletési időszak.

Ilyenkor teheneink elérkeznek a vemhesség végső fázisába. Kitőgyelnek – azaz megnő a tőgyük mérete akkorára, hogy szinte nehezükre esik a járás, hasuk leereszkedik. Látszik rajtuk, hogy túl lennének már az ellésen. Az ellések java része sötétedés után, vagy hajnalban történik, bár volt már nem is egy tehenünk, aki délben hozta világra borját.

Épp amiatt, hogy nem tudjuk mikor érkezik a boci, 2-3 óránként végig kell vizsgálnunk minden ellési jelet mutató állatot. Azért fontos ilyen sűrűn rájuk nézni – igen, éjjel is – mert előfordulhat rendellenes ellés (pl farfekvéses), vagy csak egyszerűen rajta maradhat az újszülött borjú fején a magzatburok, ami miatt nem jut levegőhöz és megfullad. Ekkor, ha ott vagyunk, tudunk segíteni az ellésnél a tehénnek, vagy egy mozdulattal levehetjük a burkot a boci fejéről – máris meg van mentve! (Akit részletesen érdekel egy ellés lefolyása, itt már írtam róla.)

 De az elléssel csak a kisebbik gond van letudva 🙂

Van olyan borjú – főleg a bikaborjak – melyik lusta megkeresni az anyja tőgyét, vagy gyámoltalan, így segítenünk kell. Ekkor az ujjunkat a borjú szájába dugva beindítjuk a szopási reflexet és az anyja tőgyéhez vezetjük a borjat. Az ujjunkat lecseréljük a tőgybimbóra és a borjú állát alátámasztva „ki bírja tovább?” játékot játszunk a borjúval és anyjával… Az anya nem mindig áll meg, mert nem bír betelni a borja látványával és nem szereti, ha a kicsi a hasa alá bújik… A boci nem tud még rendesen állni, ezért minden súlyát rád terheli szopáskor. Ekkor szokott előfordulni, hogy beszakadó háttal görnyedezve alányaláboljuk a borjút egyik karunkkal, míg a másikkal az anyát nyugtatjuk, simítgatjuk…

Persze megvan ennek a munkának is a jutalma…

Az ilyen borjak kezesebbé válnak, míg az ügyesebb, maguktól lábra álló, anyját majd feldöntve önállóan szopó bocit három napos korban már utol sem lehet érni!

Épp emiatt tanácsos a fülszámozást mielőbb, lehetőleg napos korában elvégezni. Amelyik tehén nem enged a borjához, annál meg szoktam várni a másnapot, mikor etetésre vályúhoz megy az anya, a borját meg elrejti a fák között. Ekkor a bocit azzal a paranccsal hagyja ott, hogy semmilyen körülmény között se hagyhatja el a helyét és meg se nyikkanhat! 🙂 Ezt a helyzetet kihasználva a tőlünk idegenkedő borjút becserkésszük, majd határozott mozdulattal rátelepszünk a hátára. Rendesen rá kell ülni, mert volt olyan borjú, amelyik egy naposan majdnem ledobott magáról – pedig közel mázsa volnék 🙂

Előfordul, hogy a tehén nem akarja szoptatni a borját. Valami miatt nem érzi magáénak, és elrugdossa a tőgyétől. Az ilyen eseteket ki kell szúrni, mert a tehén tőgye ekkor begyullad a ki nem szopott tejtől, és megvakulhat – azaz elapad egy életre a teje – egy-egy tőgynegyedben. Szóval károsodik mind a borjú, mind a tehén.

Ekkor a tehenet be kell fogni – erre kiválóan alkalmas egy kaloda – és ki kell szoptatni a borjúval az anyja tőgyét. Ha nem ezt tesszük, akkor a tehénnek mind jobban fájni fog a tőgye a felhalmozódott tej miatt, és mindinkább elrugdossa a borjút!

Csak akkor fejeztük be a műveletet, ha a borjú mind a négy tőgynegyedet alaposan kiszívta. Ezután érdemes az anyát és a borját a többiektől elválasztani és összezárni őket egy kisebb helységbe. Itt az anya nem tud elsétálni a borja elől, aki pedig az éhség miatt nem hagy nyugtot az anyjának. Egy hét kényszer összezárás után jó eséllyel kapunk egy gondos anyát meg egy combos kis borjút 🙂

Amikor végignézünk a borjakon, nem is érezzük a  sok álmatlan éjszaka és a gondoskodás terhét. Ez a látvány kárpótol mindenért:

Folyt. köv…